Rólad

20 eves korig

Hát, ha kicsit kezdjük vizsgálgatni közelebbről, hogy miként alakulnak ki az étkezési szokásaink, akkor bizony azon kapjuk magunkat, hogy az ember életében az első 20 év arról szól, hogy mit tanul el a környezetétől, miként alakítja ki a szokásait a környezete hatására.
És a szokások kialakítása pont úgy az étkezésre is rányomja a bélyeget, mint egyéb tevékenységekre.
Ha kiskorodban megszoktatták, hogy addig nincs játszás, amig a tányérodon étel van, akkor ez az egyszerű jónak gondolt szülői szigor is erőssen hozzájárulhat ahhoz, hogy már gyerekkorban kezdjed felszedni a plussz kilókat. Miért?! Nagyon egyszerű az ok, mindenki tisztában van vele de kevesen tűnődnek el rajta. A szülő által megállapított étel mennyiség van a gyerekbe “ tukmálva”.
Mert “ öröm nézni” ahogy jó ízűen eszik. 
Vagy menjünk még visszább, hisz akár azt is gorcső alá vehetjük, hogy baba korodba hányszor nyomták a cukros/mézes cumit a szádba, csakhogy ne ordíts tovább, hallgass el és inkabb mosolyogj. Mert látjuk ám, hogy örülsz az édes cuminak. És milyen aranyos gödröcskéid vannak ahogy gügyögsz és ízlelgeted azt az édes mézes cumit. Így szépen hozzájárultak ahhoz, hogy még a pelus fenekeden, de már biztos alakuljon ki a szokás, a kivanság a cukros dolgokat illetően.
Aztán főztek vagy nem, adtak házi kosztot vagy nem. Kinek mi jutott gyerekként, fiatal felnőttként. A paletta széles, sok a gyorskajálda, szupermarket, ipari termelés, félkész étel,stb. A szerencsésebbje tudja, hogy milyen a házi koszt. Nem biztos hogy az egészseges kategoriájú koszt, de házi. És fiatalként a szervezetünk megbirkózik sok mindennel. De mivel függőségi viszonyban vagyunk, azt eszünk, amit elénkbe tesznek, így az asztalra tett étel minősége kevésbé kérdéses. Talán inkább a mennyisége. Mert néha a “kevés” is sok…
Viszonyítva a 20-30 évvel ezelőtti szituációhoz, ma már inkább talákozunk a Tudatos Szülővel, akinek tudatos a választása.
De azért milyen jó volna minden gyereknek úgy felnőni, hogy idejében már tudja mi a különbség étel és táplálék között.

20-40

De mi van, amikor már elértük a fiatal felnőtt kort és rajtunk áll a választás, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe táplálék gyanánt?!
A legtöbb fiatal, 20 éves kora után is még azokkal az étkezési szokásokkal küzd (vagy nem), amit hozott a gyerek/tinédzser korból, de már vannak, akik kezdenek körbenézni és észreveszik, hogy van választási lehetőségük. Kezd tudatosulni bennük, hogy van más út is, nem csak a szokások diktálta berögződések, hanem egy sokkal inkább kivánatos megoldás, a Saját Választás, főleg, ami a plussz kilókat illeti. Hisz ebben a korban még oly keves fiatalt érdekel a táplálkozás, mint az egészséges élet legelemibb szabálya és ennek a betartása.
A fókusz az a plussz kilóktól való szabadulás(ha van, és jajj mennyi van), a jó alak, az izmos test, a kerek fenék, a bicepsz és a kocka has. És a hasát mindenki szereti. Vagy a kockák miatt, vagy mert szeret enni.
A cél szentesíti az eszközt mottó alatt, a fiatal felnőttkorunkba hajlandók vagyunk minden fura diétát kipróbálni, hisz piacon vagyunk, el kell kelni. Férfi vagy nő, ugyan az lengi be a mindennapokat. Párkeresés.
A social media nagyobb hatással van már rank, mint a közvetlen környezet, emiatt ha jó helyeken boklászunk lehet, hogy rátalálunk az egészséges étkezés örömére, de lehet, hogy azt hisszük az nem a mi asztalunk és továbblépünk. Elve az otthonról hozott szokásokkal, azokat tovább víve és beépítve az időközben kialakított, saját családi életünkbe.
De a szervezetünk néha megrántja a vészharangot. Csak mi nem figyelünk oda, mert túlságosan lefoglal a család, a mindennapos munka, a gyerekek, az állandó rohanás, a pénzcsinálás, a megfelelés, vagy a karrier és egyéb változatos okok, és szinte minden prioritást kap az egészségünk róvására.
Jó az a kaja, ami van, épp összedobtuk félkészből. Vagy inkább rendelünk készen, az hamarabb megy. De ez nem baj, csak az a gond, amikor nem járunk utánna, hogy honnan rendelünk, vagy milyen félkészből dolgozunk.
Vajon ahonnat rendeltünk ott jó alapanyagokból dolgoznak? Vagy fontos hogy olcsó legyen és mutatós? Esetleg laktatós vagy tápláló? Megannyi kérdés, de a legtöbb gyorskifőzde, catering vagy kiszállítós vendéglő azt sem tudja, hogy a menüjében szereplő ételek mennyi kalóriát tartalmaznak. A makró és mikró nutriensekről való csevegést meghagyják a dietetikusoknak. Mindenki maradjon a szakmája adta lehetőségeknél. A szakács főz, a dietekus számol, a kliens pedig hízik. Igen..igen, mert nem mozog eleget, …. Nehogy már a kajára fogjuk.
40 éves korára az emberek többsége plussz kilókkal küzd , észre se vette hogy mikor eűés hogyan kúszott fel rá. Fiatalabb éveiben talán évi fél kiló, aztán később már akár évi 1 kilót is begyüjt. És a többség, úgy a férfiak, mint a nők + 10, akár +15 kiló súlytöbblettel is küzdenek mire észbe kapnak és ez a tendencia egyre csak nő. és ennek a fő oka az, hogy csak eszünk....nem pedig táplálkozunk!

40 felett

Aztán egy szép nap a tükör előtt állva nem akarjuk elhinni, hogy nem jön már ránk az a blúz, vagy nadrág, ami jó volt..mikor is?!..2 éve? 3 éve?..”de hát az most volt, azért 2-3 év alatt mégsem híztam ennyit.” Eszünkbe sem jut, hogy nem azért nem jön fel a nadrág, mert az utóbbi 2-3 évben felszedtünk 2-3 kilót, hanem mert az előtte levő évekbe is felszedtünk jó párat, az utolsó 2-3 kiló már csak az utolsó csepp volt, amitől kiborult…kiborultunk…hisz itt a bizonyíték!
De sebaj, majd jönnek sorba a kifogások: -a szüleskor jött rám csomó, azóta kínlódok, de erre azért érzed, hogy sántít a magyarázat, hisz az több, mint 10 éve volt és akkor ment is vissza belőle. Csak úgy mostanában valahogy mégis a Kontrol odalett. Vagy sok a munka, nincs idő odafigyelni a mozgásra, az étkezésre…és lehet így van, sok a dolog, de a szervezet egy szép nap megálljt parancsol.
Azért azon szerencsések, akik legalább 40 után a begyüjtött élettapasztalat, tudás, információ és bölcsességüknek köszönhetően, kezdik tudatosan megválasztani, hogy mit tesznek a tányérjukra, nekik még nagy eséllyel lesz ideje a szervezetnek meghálálni az odafigyelést. Aki viszont elmulasztja, egyre jobban és nyomasztóbban fogja érezni a mulasztás következményeit. Az évek mulásával csomó egészségügyi probléma jelenik meg, amit kezelni kell, pénzbe, időbe, türelembe kerül és sokszor az eredmény is várat magára. Mert az orvosoktól, a gyógyszerektől várja a változást, a jobbulást és az étkezésen és életmódon nincs változtatás, szóval az marad a régi, így hát a szervezetünk elsődleges tápanyagforrása, az étel, úgy kerül be, hogy nincs kontrollálva. Se minőségileg, se mennyiségileg. Így az inkább rombolja mint szolgálja az egészségünk
Einsteint idézve az “-őrultség nem más, mint ugyan azt tenni újra és újra és várni, hogy az eredmény más legyen-“.
De mitől legyen más?!